A Szent István-i örökség: Mária Országa

Szent István király az ezredfordulón felvett keresztény hitet országának nem egy emberöltőre tervezte. Elképzelése szerint az „új hitet” hazájában fia, Szent Imre herceg építette volna tovább. Ennek érdekében a már életében szentnek nevezett István király nem kisebb tanítót rendelt fia mellé, mint a később mártírhalált halt Szent Gellért püspököt, akinek emlékét Budapesten a Gellért-hegy és annak oldalában az Erzsébet híd felé tekintő szobor is őrzi.

Az Úrnak azonban más tervei voltak, Szent Imre herceg ugyanis 1031-ben egy vadászat során elhunyt. Az idősödő királynak több élő fia nem lévén, gondot okozott a trónutódlás kérdése. A „régi rend” szerint az öröklési rendben a család legidősebb férfitagja következett volna a trónon. Ez Vazul herceg, Szent István unokatestvére volt, aki azonban nem volt hajlandó felvenni a keresztény hitet. A korona másik várományosa Szent István király unokaöccse, a velencei dózse fia, Orseoló Péter lett volna, aki viszont nem örvendett népszerűségnek az udvarban.

1038. augusztus 15-én, Mária mennybevételének napján Szent István az örökkévalóságnak szóló döntést hozott: országát a Szűzanya oltalmába ajánlotta.

Hartvik püspök Szent István-legendája így örökíti meg ezt a kegyelemteli pillanatot:

„Végre Isten irgalmából, a százszoros jutalom díjára érdemesen, láz vette le lábáról, s mikor már nem volt kétséges halálának hamari napja, előszólította a püspököket és palotájának Krisztus nevét dicsőítő nagyjait; először megtárgyalta velük, hogy kit választanak helyette királynak. Majd atyailag intette őket, hogy őrizzék meg az igaz hitet, amelyet elnyertek; hogy az igazságot szeressék, az égi szeretet láncait kedveljék, gyakorolják a szeretetet, az alázatossággal törődjenek, de mindenekelőtt a kereszténység zsenge ültetvényén csőszködjenek. E szavak után kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott fel: »Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó Istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom.«”

Az idősödő király őrlődéséről 1930-ban a piarista paptanár, költő, Sík Sándor István király címmel írt drámát, melyben a felajánlást így mutatja be:

„Itt állok, Uram, életem romjain. Meztelenül, mint a koldus. Úttalanabbul, mint egy eltévedt gyermek az éjtszakában. Mindennek vége. Az ember meghalt. A világ meghalt. István király meghalt. Most már nincs semmi más… Csak az Isten … Nincsen, aki szeresse őket. Nincsen, aki védje őket! Csak az Isten, csak az Isten!… Hallgass rám, Isten! Én elrúgom magam alól a földet. Én arcába csapok az emberi bölcsességnek. Én a Te kezedbe adom az országot. Ez az ország mától a Te országod. Meglátom, összetöröd-e azt, ami a tied.

Magyarok! Királyt koronázok. Nem mának, nem holnapnak. Az örökkévalóságnak. Aki a tietek mindörökre. És ti az övéi mindörökre. Ezentúl két országban uralkodik: Magyarországban és Mennyországban.”

Majd a király utolsó tettével a Szűzanya szobra elé lép, a koronát az oltárra helyezi, és meghal.

Magyarországon azóta él a Mária Országa, a Regnum Marianum emléke, mely a Magyar Királyságot jelentette, illetve a Szűzanyát Magyarország Oltalmazójaként (Patrona Hungariae) is említik. Ezért számos magyarországi Mária-ábrázoláson a Szűzanyát a gyermek Jézussal és a koronázási ékszerekkel láthatjuk. A koronázási ékszerek a Parlament kupolacsarnokában, míg a koronázási palást a Magyar Nemzeti Múzeumban tekinthető meg.

Illusztráció: Benczúr Gyula festménye a Szent István-bazilikában