
Tehetség, alázat, szolgálat

„A zenében van valami nem evilági, valami, ami nagyobb nálunk” – nyilatkozta a ghánai és magyar szülőktől származó Sena Dagadu. Az énekesnő ösztönös zseni, nem tanult zenélni, énekelni, kottát sem olvas és nem is ír, mégis alkot és elvarázsol. Az Irie Maffia énekesnőjét körülvevő varázslat nem csak a színpadon működik. Örömöt, életerőt, értékes tartalmat kíván átadni, gyógyítani szeret, ezért is zenél.
Csókay András mérnöki pályára készült, aztán idegsebész lett. Nevéhez több új műtéti eljárás is fűződik. Szabadsága alatt Nigériában orvosmissziót teljesít. Ő vezette azt a nemzetközi stábot, amely a dakkai kórházban sikeresen szétválasztotta a fejüknél összenőtt sziámi ikerpárt. Hiszi, a Jóisten vezeti az embert, ő az, aki gyógyít.
Tóth Gabi mindössze 16 éves volt, amikor egy televíziós tehetségkutató révén az egész ország megismerte nevét, fantasztikus énekhangját. Autentikus népzenén nevelkedett, mielőtt a könnyűzenében megmutatta volna tehetségét, amelyről meggyőződéssel állítja, hogy Istentől kapta. Az előadóművésszel önkéntesként és fellépőként is találkozhatunk majd szeptemberben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson.
A szeptemberi világesemény három hírnökével Török Csaba teológus, az esztergomi főszékesegyház plébánosa beszélget.
A részvétel ingyenes, DE regisztrációhoz kötött!