Újra felépítettem a hitemet

A mérkőzések előtt elmentünk a templomba a kollégámmal. Ebben az erőtérben a lelkünk támogatást kapott ahhoz, hogy átlendüljünk a kríziseken – mondta Mocsai Lajos a magyar férfi kézilabda-válogatott volt szövetségi kapitánya, a Testnevelési Egyetem rektora, a NEK Önkéntes Program hírnöke.

Az Ön személyes ars poeticaja a homo omnis, a teljes ember. Miben áll ön szerint a teljesség?

Az sport kitartásra, céltudatosságra neveli az embert. Olyan tulajdonságok megerősítését, fejlesztését szolgálja, amely az emberek javára válik életük során, közelebb viszi őket a teljességhez. A céltudatosságból például nagy energiákat mozgósító, összpontosító munkabírás bontakozik ki. A sportban egy életmódot sajátítanak el az emberek. Élsportolók nevelése során tudjuk, hogy száz emberből három–öt kerül be az NB I-be, két–három a válogatottba, ezért is fontos elvárás az edzőktől, hogy olyan embereket neveljenek, akik a sportolói pályafutás után sportot szerető, de sikeres szakemberekké válnak. Testnevelési Egyetem falain belül tanáraink segítik az élsportoló diákokat, hogy a versenyek mellett az egyetemi előmenetelük is sikeres legyen. Bátorítjuk őket, hogy több nyelven is tanuljanak, támogatjuk színházba, koncertre járási lehetőségekkel is őket, művészeket hívunk meg. Segítünk abban, hogy felismerjék céljaikat.

Húszszoros válogatott volt, miután az edzői pálya mellett döntött. Mi vezetett ehhez a döntéshez?

Sport iránti elköteleződésem apámnak köszönhetem, aki válogatott kosaras volt. A gyerekkori elhatározásom volt, hogy valami nagyot alkossak, kiemelkedőt érjek el, később belső késztetéssé vált és jelentkeztem a Testnevelési Főiskolára. Diploma után bekerültem a kézilabda-válogatottba, de továbbra is foglalkoztatott a sport elméleti háttere, a nevelés, a képzés. Szeretek több lábon állni. A főiskolán tanársegédként dolgozhattam és a remek oktatói közegnek hála, el tudtam képzelni magam mint sportszakember, aki az elméletet és a gyakorlatot összekapcsolva tud munkálkodni. Az edzői pálya melletti döntésemet ez nagyban segítette. Az aktív játékosi pályafutásom lezártával a Vasas női csapatának edzője lettem. Azt, hogy helyes úton járok, igazolta, hogy a csapattal gyorsan megtaláltuk a közös hangot, majd 1982-ben megnyertük a női Bajnokcsapatok Európa Kupáját (BEK).

Mit gondol, mi a siker?

Számomra a személyes siker, amikor edzés végén a csapat megköszöni a munkámat, az edzést. A következő nagy siker pedig, amikor a világ élvonalában szerepelünk. A siker számokban is mérhető: 4 olimpián, 19 világversenyen játszottunk és hoztunk el érmeket, 357 meccset játszottam Magyarország színeiben pályafutásom során. Büszke vagyok rá, hogy a csapatom mindig erőn felül küzdött és egy összetartó közösséget hoztam létre.

Csapatjátékosként él szinte az egész eddigi életében: férjként, apaként, nagyapaként, egykori sportolóként majd tanárként, edzőként…Mi a legnehezebb és a legszebb feladat a csapatépítésben?

Egy vezetőnek követendő értékrendet kell teremtenie, amely meghatározza egy közösség irányát. Olyan értékrendet, amely tartalmazza a hitet és elköteleződést Magyarországért, ugyanakkor szem előtt tartja a személyes dicsőséget és az egyén céljait. Meg kell teremteni a közeget, ahol a közös cél a munka, egymás segítése és megbecsülése. Az edző vezető, jó barát és családtag is egyben. Szeretetet, támogatást adunk a játékosainknak, ha olyan probléma adódik, akkor segítünk, esetleg egy vállat adunk, amin sírni is lehet.

A hit fontos szerepet tölt be az életében. Milyen út vezetett az életében odáig, hogy a hit támaszként legyen jelen a mindennapjaiban?

Édesapám református, édesanyám katolikus iskolába járt. 1954-ben születtem, akkoriban a hitünket félelemben, az otthonunkba zárva éltük meg, nem voltak kedvezőek a körülmények. A dédi vitt titokban a templomba. Későbbiek folyamán az egyetemen és az élsportolói időszakomban a hangsúly nem a hitéletemen volt. Fiatalon az ember még nem felelősségteljes azonban, amikor eredmények és kudarcok váltották egymást rádöbbentem, hogy felelősséggel tartozom családomért, a csapatért a versenyeken való győzelmekért. Ez rám rakott egyfajta feszültséget, amit igyekeztem átfordítani olyan energiává, ami inkább biztonságot sugároz, hiszen a csapatom nem érezhette meg a feszültségemet, nekik egy erős, magabiztos edzőt kellett látniuk. Ezért újra felépítettem a hitemet és kialakítottam egy rendszert, amely támogatja a hitéletem és erőt ad. A mérkőzések előtt elmentünk a templomba a kollégámmal. Ebben az erőtérben a lelkünk támogatást kapott ahhoz, hogy átlendüljünk a kríziseken. Feleségem is minden nap támogat és erőt ad, hitünket is együtt gyakoroljuk. Nagyon hálás vagyok, hogy stabil hátteret ad nekem a család. Enélkül nem tudtam volna végig vinni a karrierem.

Elvállalta a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Önkéntes Programjának hírvivői feladatát. Mit jelent az ön számára ez a felkérés?

Hatalmas megtiszteltetésnek érzem és úgy gondolom, remek lehetőség ad, hogy képviseljem azt a családot, amelybe beleszülettem és akiknek boldog gyerekkort köszönhetek. Mindig is büszke voltam arra, ahonnan jöttem, a nevelésre, amit a családom és az egyház adott és arra az útra, amelyet sok küzdelem árán, de örömmel jártam végig a nemzet képviseletében. A kongresszus és az Önkéntes Program is remek csatornát ad arra, hogy közvetítsük az emberek közötti, tiszteleten, megértésen és elfogadáson alapuló értékrendet.

NEK Önkéntesek

Fotó: Magyar Kurír