Virágszőnyeggel Úrnapjára

A magyarországi német települések egyik legnagyobb ünnepe Úrnapja volt, amikor a hívek virágszőnyeget készítettek, amin körbehordozták az Oltáriszentséget. A kijelölt útvonal közel két kilométer hosszú volt. Amerre a körmenet elhaladt, a házak tulajdonosai a rokonsággal összefogva készítették el a négy-öt méter széles, virágszirmokból álló szőnyeget. A virágokat az ünnep előtti napokban szedték. Nagy keletje volt a búzavirágnak, a margarétának, a pipacsnak, a szarkalábnak és minden más tartósítható virágnak. A virágszirmokat színek szerint külön kosarakba szedték, majd a pincében vékonyra kiteregették és ködszerűen megpermetezték, hogy frissek maradjanak. Ezt a munkát főleg lányok és asszonyok végezték.

A szőnyeg elkészítésénél ügyelni kellett a színek összeállítására, a virágszirmok egyenletes hintésére, a gyorsaságra, a rajzolt motívumok egyenletes elhelyezésére. A férfiak dolga volt a virágszőnyeg helyének kirajzolása és többszöri alapos fellocsolása is. Különösen sok volt a teendő annál a négy háznál, ahol a körmenet oltárai, más néven kápolnái kaptak helyet. Egy ilyen kiállítójának, díszítőjének lenni nagy megtiszteltetést jelentett. Az oltárok belső oldalaira több száz, a legkülönbözőbb virágokból kötött koszorút akasztottak fel, hátsó falukra pedig szentképeket helyeztek. Emellett szobrok, gyertyatartók és díszes terítők ékesítették az oltárokat.

Az úrnapi virágszőnyeg széles körben ismertté tette Budaörsöt, Budakeszit, Zsámbékot és Mányt. A virágszőnyegek megcsodálására sokan érkeztek. Szépségéről az újságok rendszeresen tudósítottak, az embereket arra buzdították, hogy minél többen tekintsék meg. A Tolnai Világlapja 1936-ban így írt a budaörsi eseményről:

„Magyarország igen sok városának, községének megvan a maga idegenforgalmi specialitása. […] Budapest közvetlen szomszédságában is van egy olyan attrakció, amely egyre ismertebbé válik s amelynek megtekintésére az esztendő egyik napján ezren és ezren zarándokolnak. Ez a »Budaörsi Urnapja«. Alighogy kivirágzik a budai hegyvidék, alighogy az ezerszínű mezei virágok felütik a fejüket a hegyek hajlatában, vagy a mezőkön, Budaörs apraja-nagyja megindul virágot szüretelni. […] És Urnapján korán reggel megindul a többhetes előkészítőmunka utolsó megnyilatkozása: a virágszőnyeg elkészítése. Mielőtt a főváros kíváncsi népe megérkeznék a faluba, mielőtt a különjáratú autóbuszok, HÉV-kocsik kitennék magukból a szépségre éhes emberek ezreit, a főútvonalak mentében álló házacskák lakói kivonulnak az uccára és saját házuk hosszában díszes sávokban felszórják az utat a gyüjtött virágszirmok szemkápráztató sokaságával. Valóságos versengés folyik közöttük: kinek szebb, kinek díszesebb a házaeleje? […] Virágfüzérekből ideiglenes kápolnákat is építenek az utak oldalában s a sokezernyi vendégsereg csodálkozón látja, hogy mit tud produkálni a hit, a hagyományhoz való ragaszkodás és a falusi emberekben szunnyadó művészi készség.”

A korabeli tudósítások mellett az ünnep pompájáról tanúskodnak a fennmaradt fényképek, valamint egy 1939-es filmfelvétel is. A népi kultúra mellett az egyházi szokásokban is jelentős törést jelentettek az 1946-os és 1947-es német kitelepítések, valamint a II. világháborút követően lezajló politikai változások. A körmenetből eltűntek a lövészek, a Mária-lányok, a helyi egyesületek egyenruhába öltözött tagjai. A hagyományokhoz történő ragaszkodást, a hit erejét azonban jól mutatja, hogy bár a körmenet útvonala visszaszorult a templom köré, a németajkú lakosság és a vallásos budaörsiek, budakesziek, zsámbékiak és mányiak szinte egy emberként szedik ma is a szirmokat és készítik el a színpompás alkotást.

Képgaléria a budaörsi, zsámbéki, budakeszi és mányi eseményről: