„Aki az Oltáriszentségben nekünk adta önmagát…”

Felkészülés az Eucharisztikus Kongresszusra a győri Könnyező Szűzanyával
les-routes-sans-fin-s-1328765-unsplash.jpg

Megrendülten állok a Könnyező Szűzanya kegyképe előtt; éjjel tíz óra van, a templom félhomályában mécsesek százai lobognak. Tömjénnel, könnyekkel, sóhajokkal és imákkal átitatott tér, ahová belépek ezen a csendes órán, amikor az elhunyt zarándokokért, illetve a zarándokok elhunyt hozzátartozóiért mondják majd a szentmisét a Nagyboldogasszony-székesegyházban. Halk morajlás hallatszik: zarándokok kisebb csoportja a világosság olvasóját imádkozza, énekekkel vegyítve a boltívek csendjében visszhangzó szavakat.

Közelebb lépek az Istenanya képéhez, egy mellékoltárnál térdet hajtva hagyom, hogy a zarándokok áhítata engem is megérintsen, vigyen a kimondott szavak lendülete, foglalja el szívemet és lelkemet a Mária-imádság lágysága és puhasága. Engedem, hogy az ima által átjárt tér magába fogadjon, egészen, s ahogy bekapcsolódom a rózsafüzér mormolásába, érzem, hogy belülről alakítanak át engem is e szavak. Különleges meghittsége van az éjjeli székesegyháznak; a zarándokok tömegei már elvonultak, mégis, még mindig sokan vagyunk e kései órán.

Bognár István, a székesegyház plébánosa ezzel kezdi a szentmisét: akik itt maradtunk virrasztani, érezzük, hogy valami hiányzik még, szívünk vágyakozik valami után, hogy önmagunkat adjuk át egészen az imában, a Szűzanya előtti hódolatban.

Bellovics Gábor jezsuita pap mondja a prédikációt, már a felolvasott vasárnapi evangéliumhoz kapcsolódóan. A színeváltozás történetéről beszél, s ezen keresztül az ismeretlenbe vivő úton megtapasztalható biztonságról, Isten megsejtéséről, a vele való találkozásról és a szenvedés hallatán érzett megrendültségről. Az evangéliumi jelenetben sok szereplő van, mégis, egy valaki hallgat mindvégig – hívja fel a figyelmet – aki nem más, mint maga Jézus. A tanítványok szavaira, akik szenvedéséről és haláláról beszélgetnek, a Megváltó nem felel, hiszen, amint Bellovics Gábor fogalmaz: „szenvedésünk és halálunk titka előtt jobb csendben maradnunk”. Jézus megrendülten áll, mégis történik valami a Tábor-hegyen: a tanítványok biztonságban érzik magukat. Biztonságban, mivel Istent sejtik meg úgy, ahogy valóban van. S ebben a találkozásban múlik a félelem; a kihívások és szenvedések idején, az ismeretlenbe vivő utakon Isten jelenléte az, amely megerősít bennünket.

Érezzük ezen a hideg, esős éjszakán is, küzdve fáradtságunkkal, bágyadtságunkkal és szomorúságunkkal, talán az életünket érintő kérdések kusza gondolathálóitól gyötörve és leterhelve, hogy, amiként a fiatal jezsuita fogalmaz, a bazilikában, ami ma estére a „mi Tábor-hegyünkké válik”, jó ott lennünk. Jó megtapasztalni egy másfajta biztonságot, amely nem saját erőfeszítéseinken múlik, hanem amelyet ajándékként vihetünk magunkkal a szívünkben.

S ehhez kapjuk az Atya evangéliumi mondatát bátorírásként: „Ő az én szeretett Fiam”. S mintha e szavakat mondaná a Szűzanya is: „Ő az én Fiam, akire figyelnünk kell” – irányítja most gondolatainkat Bellovics Gábor az evangéliumra. S hozzáteszi: Isten szavára kell figyelnünk, arra, hogy mit engedünk be szívünkbe, milyen szavak kötik le gondolatainkat hétköznapjainkban. S nekünk is mondja az Atya: „mi vagyunk az Ő szeretett gyermekei, akikben kedve telik, még azok is, akiket nekünk nehéz szeretnünk.” …

Ahogyan a tanítványok megérzik a jézusi jelenlétben Isten szeretetét, és ahogyan belefeledkezve e jelenlétbe fent maradnának a hegyen, úgy mi is elhalkulunk a véres könnyeket hullatott Szűz oltára előtt: megérint az anyai gondoskodás és együttérzés e személyessége, az életünkbe „belépő” halk anyai gesztus mögötti óvó és féltő szeretet, amelyre nem adhatunk mást, mint könnyeinket válaszul. E csendbe, az Istenanya virrasztó, gyermekét, gyermekeit, bennünket ringató hallgatásába belesimulva maradunk a szentmise után, hogy az Oltáriszentségben önmagát nekünk adó Jézusra figyeljünk. Hogy közel engedjük bensőnkhöz a Tábor-hegyen hallgató Jézus jelenlétét…

gyor.jpg

A győri kegykép és az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus összefonódása

„Dublin Donnycarney kerületében szentelték fel Írországban az első templomot a győri Könnyező Szűzanya tiszteletére. A Kegyképhez kapcsolódó dedikáció Joe McArdle, dublini kanonok nevéhez fűződik. Az 1930-as években McArdle kanonok egy új templom építését tervezte el Dublin Donnycarney negyedében, s ez a szándéka megerősödött, amikor 1938-ban Magyarországra látogatott a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmával.

Az 1938-as esztendő Európában az agresszió és agitáció időszaka volt folyamatos háborús fenyegetéssel. Ebben a veszélyes időszakban utazott a kanonok és a Galway-i püspök, Michael Browne Magyarországra száz ír zarándok kíséretében. Budapestre vezető útjukon megálltak Győrött és látogatást tettek a Székesegyházban, ahol megnézték a Könnyező Szűzanya-kegyképét. Az ottani élmények hatására döntött úgy McArdle kanonok, hogy az új templomát a győri Kegykép titulusa alapján „Szomorúak Vigasztalója” tiszteletére szentelik fel.”

(Hetény János – Kiss Tamás – Szabó Béla: Szomorúak Vigasztalója – A győri Könnyező Szűzanya – Az Ír Madonna, Győr Egyházmegyei Vagyonkezelő Központ, Győr, 2017. 52.)

Várkonyi Borbála

Fotó: Youtube