
A béke Isten jelenlétének felismerése

Fülöp-szigetek – tette hozzá – idén ünnepli kereszténységének 500. évét.
Homíliájában elmondta: örül annak a csodának, hogy az Úr „a világjárvány ellenére összegyűjtött bennünket itt, a nagy múltú és gyönyörű Budapesten, hogy elmélkedjünk és ünnepeljük az Eucharisztia csodálatos ajándékát”.
A szentmisében – melyen Szent Márk, Szent István és Szent Menyhért kassai vértanúkat is ünnepelték – a békéről szólva azt mondta: az nem a fájdalom és a szenvedés hiányát jelenti, hanem Isten jelenlétének felismerését a fájdalomban és a szenvedésben.

Az érsek a Jézus és Máté közötti missziós beszélgetést idézte az evangéliumban. Elmondta: minden fájdalom és szenvedés ellenére az Úr arra biztatja apostolait, hogy ne féljenek és aggódjanak, „mert ha az Isten számon tartja a verebeket, mennyivel inkább engem és téged, akik bensőséges kapcsolatban vagyunk mennyei Atyánkkal. Mihelyt tudatosítjuk magunkban, hogy az Atya gyermekei vagyunk, akkor semmilyen fájdalom vagy szenvedés sem tudja megzavarni vagy elpusztítani azt a békét, amely Isten szívéből fakad, »mert ha Isten velünk ki ellenünk? (Róm 8,31)«”.
Az Eucharisztiában – zárta homíliáját – bőségesen megáldottak és betöltöttek bennünket Isten kegyelmének forrásai, „ezáltal meghívást kaptunk arra, hogy a béke csatornái legyünk mások számára.”