
A fanatizmus értelmetlen

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus meghívott előadója szerint a harag azért irányul a kontinensre, mert „Európa megmutatja a világnak, hogy a fanatizmus értelmetlen." Az öreg kontinenst olyan földrésznek nevezte, ahol egymástól nagyon különböző népek együtt tudnak élni, egyezségre tudnak jutni a közös értékek mentén.
Az Európai Unió Püspöki Konferenciái Bizottságának elnöke reagált arra is, hogy az újságok címlapján és a közösségi médiában már jelentek meg olyan hangok, amelyek a bevándorlást és az iszlámot hibáztatják.
„A nizzai merénylet után a luxemburgi muszlimok uniója azonnal levélben fordult hozzám. El akarták mondani nekem, mint országunk katolikus egyháza vezetőjének, mennyire elborzasztja őket ez a barbár tett. A bordeaux-i imám is világosan megmondta, hogy a nizzai merénylet láttán Mohamed szégyenkezne. Emlékeztetett arra is, hogy Mohamedet számos kritika érte életében, de ő soha nem vette komolyan ezeket és soha nem haragudott meg miattuk" - nyilatkozta a bíboros.
A teljes interjút ITT olvashatjátok el.
Forrás és fotó: Magyar Kurír