A művészet hidat képez ember és vallás között

2021. február 26.
Egy olyan korban, amikor az emberek elfordulnak az egyháztól, a művészet képes hidat építeni ember és vallás között, idézte Dragonits Márta, az Ars Sacra Alapítvány Kuratórium elnöke Szent II. János Pál pápát a NEK podcast újabb részében.

Az Ars Sacra Fesztivál a 2007-es budapesti Városmisszió idején született. Dragonits Márta és néhány barátja szeretett volna egy olyan rendezvényt, amely a hit örömét közvetíti. Hozzátette, az igazi művészet a szépet, igazat és jót sugározza, ami mind isteni tulajdonság. Ötletgazdaként ellátogatott Budapest összes nagy múzeumába, ahol minden intézményigazgató igent mondott egy-egy szakrális kiállítás létrehozására. Az ekkor még Szakrális Művészetek Hete néven futó programsorozat olyan sok pozitív visszajelzést kapott, hogy létrehozták az Ars Sacra Alapítványt. A szervezet a fesztivál névadója is, ami azóta nemzetközileg elismert művészeti-kulturális, sok száz programot felsorakoztató rendezvénysorozattá nőtte ki magát. Dragonits Márta szerint a fesztivál sikerének titka nem más, mint „a szeretet és a nagybetűs Szeretet”, mivel a rendezvényt teljes mértékben a Jóistenre bízták: „azt mondtuk, ezt a két halat és öt kenyeret odaadjuk, ő pedig ezt hozta ki belőle.”

Dragonits Mártának az utóbbi években sokan mondták, hogy belsőépítészből belső építész, léleképítész lett. A legfontosabbnak azt tartja, hogy a fesztivál meg tudja mutatni, hogy az európai kultúra mélyén ott van a szakralitás. „Ha a Jóisten úgy akarja, ebből hitet növeszthet” – fogalmazott Márta.

Az Ars Sacra kicsit olyan szerinte, mint Boldog Özsébnek a víziója: a pálos rend alapítója őrlángoknak látta azokat a kis szerzetesközösségeket, amelyekből megalapította a rendet. „Nekünk is az volt a tervünk 2008-ban, hogy őrtüzeket gyújtsunk, amelyből egyetlen nagy láng lesz.”

A fesztivál átvette a szeptember 5-12. közötti budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus biblikus jelmondatát: „Minden forrásom belőled fakad.” Az Ars Sacra Fesztivál ősszel egyidőben zajlik majd a katolikus világtalálkozóval. A kulturális-művészeti programsorozat egyik eseménye a Margitszigeten lesz, ahol a Víztorony körül bemutatják a hazai szent kutakat és forrásokat annak a gondolatnak a jegyében, hogy minden természetfeletti a természetesre épül.

A Dragonits Mártával készült beszélgetést teljes egészében ide kattintva hallgathatod meg!

Fotó: Katolikus Rádió