„…nem szűnünk meg remélni…”

Sok esetben egy emléknap a múltba révedésbe fullad. Felidézünk egy életutat, abból a vörös diktatúrával szembeni áldozatvállalást, a mártíromságot. Vajon tanultunk a múltból, abból, hogy felépülhetett egy elnyomó rendszer, ami százmillió áldozatot követelt?
Rádöbbentett bennünket ez a százmillió áldozat arra, hogy a propaganda képes szinte bármilyen szempont alapján – származás, vagyoni helyzet, értékrend – barátokat, családtagokat egymás ellenségévé tenni?
Ráeszméltünk, hogy a tömegmanipuláció, az álhírek révén a rendszer bárkiből kreálhat ünnepelni való hőst vagy akár elpusztítandó ellenséget? Képessé váltunk megkülönböztetni a valóst a valótlantól?

„…nem szűnünk meg remélni…”

„Minden lehetséges annak, aki hisz” – mondja Jézus. Ezt tükrözte vissza, hogy a gőzerővel kiépülő vörös diktatúra ellenére, Mindszenty József bíboros meghirdette, majd 1947. augusztus 15-én megnyitotta a Mária-évet.
„Mi Isten ujját látjuk a történelmi eseményekben és ezért minden vész és vihar közepette nem szűnünk meg remélni. Sőt most hívunk fel benneteket arra, hogy amint őseink tették, töretlen bizalommal helyezzük sorsunkat Isten kezébe a Szűz Anya által. Ezért lesz az 1947/48-as év Boldogasszonyunk Éve.”

Mindszenty József annak ismeretében tervezte meg a Mária-évet, hogy a kommunista erők a végsőkig elszántak voltak abban, hogy leszámoljanak a „klerikális reakcióval”. Egyetlen lehetőséget sem szalasztottak el, hogy ellehetetlenítsék az egyházakat.

Letartóztatás húsvét vasárnapján

Az első letartóztatott papok között volt a kisgazdák színeiben politizáló Páter Kiss Szaléz. A közéleti tevékenységei közül a hatalom a legveszélyesebbnek az ifjúság körében végzett nevelőmunkáját tartotta, valamint azt, hogy a Keresztény Demokratikus Ifjúsági Munkaközösség rengeteg fiatal tudott megszólítani. 1946 áprilisában, húsvét vasárnapjára időzítették Páter Kiss Szaléz és pár középiskolás fiú letartóztatását. A vád: demokráciaellenes összeesküvés volt.

Az országos sajtó a letartóztatások után szűk két héttel kapta meg azokat a vezényszavakat, amellyel előkészítették a nagyszabásúra tervezett kirakatpert. Behívatták az újságírókat eligazításra. Összeesküvés, fasiszta terrorszervezet, demokráciaellenes akció, klerikális reakció stb., stb… - harsogták egybehangzóan a korabeli lapok. Az ügy előzménye, hogy néhány fiú rátámadt a Gyöngyösön részegen fosztogató – egyikük édesanyját és lánytestvérét megerőszakoló – szovjet katonákra.

Décsi Gyula őrnagy – Mindszenty későbbi vallatója – tollba mondta az Andrássy út 60. alá berendelt újságíróknak, hogy mit és hogyan írjanak meg az esettel kapcsolatban. Ezután bevezették Kiss Szalézt és társait a tudósítók elé. Kínzások nyomai borították a testüket. Az atya olyan állapotban volt a kényszervallatások nyomán, hogy az megakadályozta, hogy nyilvános bírósági tárgyalást tartsanak az ügyében.

Megásatták a saját sírjukat

Kudarcba fulladt a gépezet terve, amelyet történészek szerint a Mindszenty-per főpróbájának szántak. A gyöngyösi ügyről, az ítéletről egyetlen szó sem jelenhetett meg az újságokban. A szovjet ügyészség tárgyalta az ügyet. A jegyzőkönyvek szerint Kiss Szalézt és három fiatalt golyó általi halálra ítélték előre megírt forgatókönyv alapján. 1946 októberében megásatták a sírjukat, levetkőztették őket, aztán tarkón lőtték valamennyiüket, valahol Sopronkőhida környékén. Számos kiskorú diákot a vádlottak közül szovjet lágerekbe deportáltak, akik élve visszatértek onnan, azokat is egészen 1988-ig megfigyelés alatt tartották.

1948: Közel ötmillió hívő a Mária-ünnepségeken

Futószalagon építették fel a hasonló ügyeket, mint Kisséké volt. Miközben az 1948. december 8-án záródó Mária-év zarándoklatain, ünnepségein közel ötmillió hívő vett részt. Ennek ellenére a bíborost a meghirdetett szentév lezárása után szűk három héttel őrizetbe vették, koncepciós pert indítottak ellene és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

A kommunista hatalom pusztító dühe teljesen tudatosan koncentrált a Katolikus Egyházra. Mindszenty József pontosan definiálta a rendszer lényegét emlékirataiban: „A kommunizmus nem egyszerű, hanem sokrétű jelenség: fontos tényezők benne az ideológia, valamint a párt és a tagok elvhűsége. Egyfajta vallást képvisel – negatív értelemben – merev dogmákkal és szigorú hierarchikus vezetéssel. Eszmevilágának alapbölcseletét – sematikusan – így lehetne röviden összefoglalni: az anyag az egyetlen valóság, mely öröktől fogva van és örökké megmarad; belőle alakul ki a világmindenség, a növény- és állatvilág és a fejlődés végén az ember. A kommunisták tagadják Isten és a halhatatlan emberi lélek valóságát; az önmagától létező anyagnak nincs szüksége Teremtőre.”

Rácsok mögött a Jóisten ad erőt

A kereszténységet a maga teljes világképével a kapitalizmusnál is veszélyesebb ellenségnek tekintették a kommunista ideológusok. Egy dologgal azonban nem számoltak. A hit erejével.

Szita Irén szerzetes évekig raboskodott a kommunisták börtönében. Az Ő és én sorozatban így vallott a rácsok mögött töltött időkről: „Életemben olyan szép karácsonyom nem volt, mint a szigorított magánzárkában. (…) Mindig éreztem, hogy ahogyan azt én megélem, az nem az én gyenge akaratomból van, hanem ahhoz a Jóisten ad erőt nekem.”

Fotó: NEK, regi.ofm.hu/, inditlak.hu