A nagy apostoli csavargó

Uralkodó család sarjaként látta meg a napvilágot 1873-ban, karácsony napján Vladimir Ghika herceg Konstantinápolyban. Édesapja, Ioan Ghika herceg Románia meghatalmazott miniszteri posztját töltötte be és a török Porta mellett kellett dolgoznia. A Ghika család 1657-től Moldvának és a Havasalföldnek tíz uralkodót adott.

Áttérés 29 évesen

Vladimir Ghika az ortodox egyházban részesült a keresztség és a bérmálás szentségében. Édesanyja révén alakult ki mély vallásossága, lelkes ortodox volt, de olvasmányainak többsége katolikus könyvek közül került ki. Testvérével együtt Franciaországba mentek tanulni. A jogi tanulmányokat, politikatudományi, orvosi, botanikai, filozófiai és történelmi tagozatok látogatása követte az egyetemen. 1902 áprilisában Vladimir és unokatestvére, Natalia, aki Szerbia királynéja volt, áttértek a katolikus vallásra.

Szolgálat kolera és háború idején

A filozófia szak elvégzésén kívül Vladimir Ghika doktorátust szerzett teológiából. Az volt a terve, hogy katolikus pap lesz, de ezt anyja minden befolyását latba vetve hosszú évekre képes volt megakadályozni. Vladimir Ghika a balkáni háború idején a kolerás betegek ápolásánál segédkezett, az első világégés idején az avezzanói földrengés áldozatainak, a római tüdőkórház betegeinek és a háborúban megsebesülteknek nyújtott támaszt.

Tükör és Krisztus

Végül 1932 őszén – édesanyja halála után kilenc évvel – szentelték pappá. Vladimir Ghika tevékenységét a „felebaráti liturgia” és „szükségességek teológiája” jellemezte. Ő maga többször hangsúlyozta, hogy „Menj elébe annak, aki kerül téged. Ajándékozz annak, aki nem kér tőled. Szeresd azt, aki elutasít téged”. A felebaráti liturgiáról ezt állította: „Kétszeres és titokzatos liturgia, egyrészt a szegény számára, aki a segítő testvér képmásában látja Krisztust hozzájönni, másrészt a jótevő számára, aki a szerencsétlenben, aki fölé odahajol, a szenvedő Krisztust fedezi fel.”

Térítő az anarchisták, prostituáltak között

Vladimir Ghika herceg korát meghaladó gondolkodó volt. Sokat foglalkozott a világiak apostoli szerepvállalásával, valamint azzal a kettősséggel, amelyet a saját életében is hordozott: két különböző kultúrát és lelkiséget: a keletit és a nyugatit; papként pedig két rítust: a rómait (katolikus) és a bizáncit (ortodox) ismerhetett meg. Bukarestben otthont teremtett a vincés nővéreknek, kórházat és szanatóriumot alapított, amelyet Páli Szent Vincéről neveztek el és ez volt az első ingyenes beteggondozó intézmény az országban.

Ghikát XI. Piusz pápa viccesen „nagy apostoli csavargónak” nevezte, és 1931. május 13-án apostoli protonotáriusi címmel tüntette ki. Óriási és fáradhatatlan hídépítő munkát végzett papként, tudósként, diplomataként. Fogadták őt államfők, filozófusok, művészek, teológusok, anarchisták, meghallgatták gondolatait a prostituáltak és a homoszexuálisok is. Rengeteg embert térített meg.

Halál a börtönben

Romániában tartózkodott, amikor kitört a második világháború. A bukaresti szegényeket és betegeket segítette. 1945 után a kommunista államhatalom elkezdte az egyházak ellehetetlenítését. 1952. november 18-án, miközben beteglátogatásra indult, letartóztatták. Egy évig tartott a nyomozás ellene, fogvatartói rendszeresen megkínozták. 1953-as tárgyalásán lefogyva, hófehér szakállal jelent meg. Kémkedéssel vádolták és három év börtönbüntetésre ítélték. Együtt raboskodott Godó Mihály jezsuita atyával, akivel barátok lettek. 1954. május 16-án hunyt el. A börtön közelében temették el, de hozzátartozói 1968-ban földi maradványait Bukarestben helyezték örök nyugalomra. 2013-ban avatták boldoggá. Ereklyéje felkerült az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbólumára, a Missziós keresztre is.

Fotó: intransigent.ro