Szárnyra kelnek, mint a sasok

2019. március 08.
Megbeszélést tartottak az egyházmegyés munkatársak a Vörösmarty utcai NEK-irodában

Pécs, Miskolc, Eger, Győr, Vác. Csak néhány azon városok és egyházmegyék közül, ahonnan munkatársak érkeztek a NEK szervezésének budapesti főhadiszállására, a Vörösmarty utca 40-be. Március 8-án egyeztetésre és beszámolókra is sor került, melyek után a jelenlévők megállapították, új szakaszba lépett a 2020-as Eucharisztikus Kongresszus előkészülete.

Folyamatos a kommunikáció és az együttműködés az egyházmegyék kommunikációs képviselőivel, valamint minden egyházmegyében van NEK-megbízott atya és majdnem minden egyházmegyében egy főállású munkatárs, aki segíti az előkészületet. Ezek a főállású munkatársak találkoztak most Budapesten. Szó volt konkrét programokról (ifjúsági találkozók, zarándoklatok, filmklubok… stb.), a lelki előkészület lépéseiről, a kommunikáció kihívásairól és az elsőáldozásról is. Az utóbbi eseményen a tervek szerint több ezer gyermek lesz elsőáldozó. A NEK munkatársai ezt a folyamatot is követik, segítik. „Életünkben egyszer adatik meg, hogy Magyarországon rendezünk Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A korábbi kongresszusokon kialakult szép hagyomány szerint, ünnepélyes keretek között elsőáldozásra is sor kerül. A legutóbbi kongresszuson 2016-ban Cebuban 5000 fiatal és gyermek járult először szentáldozáshoz.” – hangzott el a megbeszélésen. Folyamatosan készülnek a NEK-ről szóló rövid információs anyagok is, az év elejétől már több nyelven.

Fotó: Pixabay, NEK Titkárság