Találkozásom Jézussal

„Azt gondoltam, milyen jó ember vagyok…”

Jacquelyn úgy képzelte, Isten figyel minket a mennyből, tulajdonságai alapján értékeli az embereket, és csak a nagyon magas „százalékot” elérők juthatnak a mennyországba. „Körbenéztem magam körül és láttam, hogy egy férfi berúg. Egy fiatal lány belövi magát. Egy másik állandóan undok a szüleivel. Elkezdtem összehasonlítani őket magammal és azt gondoltam, milyen jó ember is vagyok én, Isten minden bizonnyal elégedett velem és a mennybe jutok, ha meghalok.”

Gyilkos gondolatok fogságában

A középiskola utolsó évében azonban Jacquelyn családjában állandósultak a veszekedések. Jacquelyn megpróbált úgy tenni, mintha ezek a problémák nem léteznének, de lassan kénytelen volt szembesülni vele, mi is történik. A sok harag, feszültség, indulat növekedni kezdett benne, s egy ponton azt érezte, ezek uralják teljes személyiségét. „Szörnyű, gonosz, gyilkos gondolataim támadtak. Elkezdtem utálni magamat, kiutat kerestem. Véget akartam vetni az életemnek. Különböző öngyilkossági módokat eszeltem ki, és sokszor tényleg nagyon közel kerültem ahhoz, hogy megöljem magam. Utólag visszagondolva most már tudom, hogy Isten kegyelme mentett meg ettől a cselekedettől, de akkor csak még jobban utáltam magam azért, hogy nem volt merszem megtenni, amit elterveztem.”

Én, én és én

Egy nap Jacquelyn a szobájában zokogott, amikor hirtelen minden egy szempillantás alatt kitisztult előtte. „Minél többet gondolkodtam rajta, annál egyértelműbbé vált számomra, hogy az én nagyszerű tetteimnek, a jóságomnak, a kedvességemnek semmi köze nincs Istenhez. Ez az egész csak és kizárólag rólam szólt. Az egómról. A hírnevemről. Rólam. Visszanéztem addigi 18 évemre, és rádöbbentem, hogy egész idő alatt becsaptam magam. Meg akartam változni, de túl fáradt voltam hozzá fizikailag, mentálisan és érzelmileg egyaránt. Apátiába estem. Egész nap ágyban akartam maradni, meghalni, kimenekülni ebből az egész élet-dologból.”

„Hé! Mi van a jó tetteimmel, Isten?”

2005 augusztusában Jacquelyn beköltözött az iskolai kollégiumba. Egyedül volt a szobában és bekapcsolta a rádiót, amiben egy keresztény csatorna szólt. A műsorvezető épp Pál apostol Rómaiakhoz írt leveléből idézett: „.. nincsen igaz ember egy sem, nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent. Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.” Jacquelyn úgy érezte, miközben őt mindig dicsérték, most maga Isten mondta neki azt, hogy valami nem stimmel vele. Rögtön elkezdett kifogásokat keresni: „Mi van a jó tetteimmel, Isten? Mi van azzal a sok-sok jó dologgal, amit véghezvittem?”

Konfrontáció Istennel

Jacquelyn ekkor rádöbbent, hogy kizárólag Jézus által változhatunk meg a jó irányba. „Rájöttem, hogy nincs átmenet: vagy halott vagy a bűneid miatt, vagy Krisztusban élsz. Isten nem az alapján a standard alapján ítél meg, amit mi, emberek felállítunk magunknak, hanem a saját mércéjével mér. A Szentírás tökéletes tükröt tart nekünk. Megmutatja igaz természetedet, azt, aki valójában vagy. Ez történt ott velem a kollégiumi szobámban: Isten konfrontálódott velem. Ott és akkor megváltoztam. Ha Isten most lenéz rám, arra a lányra, aki egykor meg akarta ölni magát, aki arrogáns volt és öntelt, most egy egészen más embert lát. Isten fogta a lelkemet, amely halott volt és bűnös, és megtöltötte élettel. Most Isten gyermeke vagyok. Erről szól a kereszténység.”

Forrás/Fotó: Youtube